Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke hangsúlyozta: nem vitatják, hogy meg kell újítani a tankönyvválasztékot, ez azonban nem valósulhat meg a szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával, kizárólag politikai akarat mentén.
Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a tankönyvrendelet visszavonását kéri. A szakszervezet közleménye szerint a rendelet felülírná a nemzeti köznevelésről szóló törvény tankönyvválasztás szabadságáról szóló fejezetét. Mendrey László, a PDSZ elnöke a közleményben azt is hangsúlyozta: nem vitatják, hogy meg kell újítani a tankönyvválasztékot, „ez azonban nem valósulhat meg a szakma véleményének figyelmen kívül hagyásával, kizárólag politikai akarat mentén”.
Az intézményeknek április 30-ig van lehetőségük a tankönyvigényeiket eljuttatni a Kello-hoz.
Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelés némiképp megváltozott rend szerint zajlik idén, tájékoztatót küldtek az iskoláknak, és bíznak benne, mindenki tudja, mi a feladata. Kiemelte: az állam sokkal nagyobb felelősséget visel a tankönyvellátásban és az előállításban. Kevesebb, de garantáltan jó minőségű könyvekből tudnak választani az iskolák, és jóval olcsóbbak lesznek a kiadványok – tette hozzá az államtitkár a csütörtöki sajtótájékoztatón.